Nem szoktam sírni a filmeken, ha nincsenek bennem érzések... Most azonban rá sem ismertem magamra: itt kucorogtam az ágyamban, csokis sütit és egyéb rágcsálnivalókat majszolva, és én, a "kemény metálos csaj" megkönnyeztem egy szerelmes filmet... Most tapasztaltam meg, hogy nem volt helyénvaló az állításom, miszerint a szívem helyén jelenleg kő van. Helyette fájdalom van, űr, porrátört remények, érzésfoszlányok és kérdőjelek, mint például: KI A FENE VAGYOK ÉN...!? (Csak mert éppen fogalmam sincsen róla...)

Az életem egy darabig úgy alakult, mint egy tündérmese, legalábbis a külső szemlélők úgy hihették... Én azonban egy idő után elvesztettem a rózsaszín álmaimat, és új történetek után néztem, majd véget vetettem ennek az igen hosszú, viszonylag szép mesének... Nem sokkal később egy nagyon rövid, de gyönyörű, és cseppet sem happy enddel végződő történetnek is...és íme itt volnánk... Várom azt a bizonyos Szerelmet, várom, hogy végre ne tudjak és ne is akarjak mindent vagy éppenséggel semmit megmagyarázni...

Azt kell mondjam, le a kalappal a szüleim előtt. Azt hiszem ők is észrevették, hogy a viszonyunk javítására törekszem. Ha már a szívem össze van törve, legalább a családi életem legyen már normális! Bár ezen még csiszolni kell... (=
A nap embere az Apukám. Miután beszélgettem vele, végre kijött belőlem az a feszültség, ami eddig nem hagyott nyugodni, pedig csak hallgattam, mit mond, és sírdogáltam közben. Jól esett! És igaza van: nem tudom, voltam-e már olyan istenigazából szerelmes, vagy ha voltam is, éppenséggel nem tudom felidézni... Ebben a pillanatban csak a fájdalmat tudom felidézni, a szinte fizikai fájdalmat, amit egyesek elvesztése okozott...
Abban is igaza van, hogy tényleg annyira vágyom, vágytam arra, hogy valaki mellettem legyen, hogy úgy fogtam fel, mintha meg kéne venni egy tárgyat: rákattintottam az interneten, és egy kép és pár kedves szó után elhatároztam, hogy ezt, őt nekem MEG KELL SZEREZNEM. És csalódtam. Csalódtam, mert a testem és a lelkem volt mindig az ára, és egy idő után már nem tudtam miért, nem tudtam, hogy akarom-e...

És most minden kedves Olvasó képzelje el azt az arckifejezést, amit akkor vágnak a kedvenc filmszereplőink, mikor fontos elhatározásra jutnak! Íme a kedvencem, amit ha felidézek, mindig segít! (A Mulan szerintem az egyik legjobb rajzfilm!)

Most az én arcomon is megjelent Az Elhatározás: úgy döntöttem, innentől kezdve VÉGE az internetes társkeresésnek!

1) Fiatal vagyok még, nem kell sehová sietnem. Nem hajt a tatár egy menyasszonyi fátyollal a kardjára tűzve... :)

2) Nem tudom magamat úgy megítélni, mint mások. Mindenki mindenkit másként lát, ezért az interneten végülis egy szubjektív képet adunk önmagunkról, amit próbálunk objektíven leírni. Ami persze nem megy, mert a másik lehet, hogy a miénktől különböző szubjektív képet állít össze. Persze, lehetnek közös pontok... Mindevvel a filozofálással arra szeretnék kilyukadni, hogy ha valaki engem meg akar ismerni, az azért tegye, mert a rólam alkotott szubjektív képét sok-sok pozitívum alkotja. :)

3) Meg kell tanulnom kritikusabbnak lenni, és igenis a legjobbat akarni magamnak. A túl sok önfeláldozás ronccsá teszi az embert, ezt tapasztalatból mondom. Fel kell építenem magamban egy egészséges adag egoizmust! :)

4) Meg kell tanulnom NEM elolvadni pár szép szótól, főleg ha azok a képernyőn ragyognak. Élőben beszélgetni sokkal jobb, mert bele tudok nézni a másik szemébe. Nagyon sokat elárulhat! Meg kell tanulnom elfelejteni tehát felületesen szerelmesnek lenni... mert az nem az igazi. Érzi is az ember, hogy valami nem stimmel a háttérben...

5) Amellett, hogy az internet hasznos dolog, rengeteg érv szól, el kell ismernem. Azonban a társkeresés eszközeként nem feltétlenül jó dolog: mindet felgyorsít, siettet, ami súlyos hibákhoz vezethet, amiket később lehet, nagyon megbánsz... Menjen minden a maga útján, nem kell sietni! Ha valaminek történnie kell, meg is fog történni a maga idejében. :)

6) Hátha velem is megtörténik egyszer, hogy meglátjuk egymást a Nagy Ő-vel és BUMM! - belénkcsap a villám... Bár az is szép dolog, mikor azt hiszed, az egyik legjobb barátoddal beszélsz, egyre inkább kinyílsz, kiöntöd neki a lelked, és remélhetőleg mindketten egyszerre jöttök rá, hogy hoppá... többet is ki lehetne ebből hozni... :) ;)

Több jó érv már nem jut az eszembe, remélem tartani fogom magam mindehhez annak érdekében, hogy jobbá tegyem az életemet. A belső építkezés végbeviteléhez ez egy jó alapkő. Persze, még mindig össze vagyok törve, de az élet megy tovább, minek lebegjek a bánat mocsarában? Remélem, minél gyorsabban fog múlni a fájdalom! Holnap végre újra társulhatok a lakótársaimhoz és egyben nagyon jó barátnőimhez Esztergomban, hátha a vigasztalásuk részeként kívülről is egy dögös macát faragnak belőlem! Ilyenkor egy "igazán kemény metálosnak" sem árt egy kis csajos sikongatás... :)

<$BlogMetaData$>

 

PsycHo

Your own psychogenesis, Your own template!

 

<$BlogDateHeaderDate$>

<$BlogItemTitle$>

 

<$BlogItemBody$>

Written at <$BlogItemDateTime$> by <$BlogItemAuthorNickname$>.

<$BlogItemCommentCount$> commentslinks to this post

 

<$BlogItemCommentCount$> Comments:

<$BlogCommentAuthor$> said...

<$BlogCommentBody$>

<$BlogCommentDateTime$> <$BlogCommentDeleteIcon$>

---

<$BlogItemCreate$>

Links to this post:

<$BlogBacklinkControl$> <$BlogBacklinkTitle$> <$BlogBacklinkDeleteIcon$>

<$BlogBacklinkSnippet$>
posted by <$BlogBacklinkAuthor$> @ <$BlogBacklinkDateTime$>

<$BlogItemBacklinkCreate$>

<< Home

 

Home
Email
RSS
 

 

Archive

<$BlogArchiveName$>
 

 

Friends

Horm
Phorm
 

 

Etc

 

 

 

 

Some rights of this page's plain text stuffs are reserved for the author.
The Template is generated via PsycHo and is Licensed.