Újra kavarog a fejem. Úgy látszik mindig valamiféle válság idején jut eszembe írni. Most épp értékeket teszek fel a mérleg két oldalára... Az egyikre a Szerelmet a másikra pedig a Megélhetést.

Próbálnak meggyőzni, hogy inkább talán a második lenne fontos. Ebben jelenleg látok némi igazságot. A legszebb szavakkal élve is le vagyok égve, és ideje letenni valamit az asztalra. Továbbá néha felébred bennem a mániákusan függetlenségre törekvő énem, és megmondja a frankót: "Te tényleg le akarod kötni magad? Egészen biztos, hogy ezt akarod? Van még erre időd bőven, élj!" Lehet ez a részem az ördög. Ekkor már az angyal sem marad szó nélkül: "Ugyan már, csak megcsömörlesz a sok piától, és elveszted a felelősségérzetedet és azt az állandóságot, amire, tudod, hogy szükséged van!" És mindig neki hiszek, főleg vasárnapokon és hétfőkön, amikor a legjobban hiányzik a Párom. Most, ezen a hétfőn meg talán triplán is az eddigiekhez képest, ugyanis három csodás hetet töltöttünk együtt, és megszoktam, hogy bármerre fordulok, Ő ott van.
Apropó Szerelem és Megélhetés... van valaki, aki mindkettővel kapcsolatban áll. Ez az a bizonyos valaki, aki még december közepén eldobott magától. Befejeztem a szemétládázást, és e hónap elején, úgy döntöttem, megbékéltem a helyzettel, és megbocsátok neki. Ki is találtam neki egy nevet: Vadászpilóta. Egyrészt a vadászrepülős tetkója miatt, másrészt pedig azért, mert valahogy veszélyesnek találom, harmadrészt pedig egyszer zuhanyzás közben összeállt a fejemben egy remek vadászrepülős allegóriája a kapcsolatunknak, amiben ő a fent említett szerepet foglalta el. :)
Mikor elkezdtünk beszélgetni, déjá vu érzés fogott el... Az elmúlt hat évben megtörtént már egyszer ilyesmi... Akkor a felállás a következő volt: másfél hónap együtt, a vége már szörnyű volt, mert éreztem, hogy valami nincs rendben, és egyszer csak váratlanul kidobott az illető. Végül egy idő után újra beszélgetni kezdtünk, és kiderült, hogy leginkább szenved, mióta szakított... Ezzel a sráccal is így van ez. Ami a megélhetéshez köti, az nem más, mint hogy próbált nekem diákmunkát szerezni az újdonsült munkahelyén, amiért - még ha nem is járt sikerrel - rendkívül hálás vagyok neki. Jó lenne egyszer összefutni vele, látni, hogy még egyben van. Lehet ez gyanúsan hangzik, de akkor is így érzem, hogy jól esne a kis lelkemnek.

A kis zuhanymenti dalocskáról jut eszembe: dalszövegíró vagyok már kb. másfél hónapja! Miközben a lelkemet a fent említett kérdések foglalkoztatják, kicsit repesek is: amellett, hogy dalszövegeket írok, amiért eddig szinte csak elismerést kaptam, alakulóban van egy country irányú lányzenekar, aminek én leszek az énekese! Két álmom válhat valóra: énekesnő leszek és megismerik a "verseimet" elvégre a szövegeim verses formában íródtak, mint a legtöbb ilyen. Jó lenne, ha a country kapcsán lehetőségem lenne pl. többet lovagolni, (a semminél! xD) hiszen az is egy félig valóra vált álmom lenne... Úgy szeretek reménykedni - és közben némi pesszimizmussal várni a pofára esést... xD Ez a kettő harcol egymással, itt belül... :) Hmm... néha meglepődöm azon, mennyi ellentétet találok magamban. Ha beszélgetnék egy pszichológussal, lehet, hogy utána menne és analizáltatná magát egy kollégájával... :D