Az események igen gyorsan pörögnek... Ez jelenthet jót és rosszat is... Az érme mindkét fele megcsillant, ahogy pörgött a levegőben, végül a ROSSZ fele maradt nekem:
A Mérnök úrral a kapcsolatunk igen negatív fordulatot vett... Egyre kevesebbet törődött velem... Volt olyan, hogy a szobájában feküdtem órákig, és alig szólt hozzám, csak a billentyűzet kopogását hallgathattam. Ha esetleg odamentem és cirógattam, olyan volt mintha egy szobor lenne a kezeim közt. Nem engedte, hogy megcsókoljam, mert akkor le kellett volna vegye a tekintetét a monitorról... -.- Ha elkezdtem valamit mondani, nem jött válasz, hát mondatokat hagytam félbe... Erre Ő: "Mondjad csak, figyelek!" - így van, én pedig a váci püspök, esetleg a húsvéti nyúl vagyok, igaz...? -.-' Hülye kocka... nyomorult Metin2... -.-
Mikor meguntam, a csendet és a nagy semmit, egyszer csak felugrottam, szó nélkül, és már csapódott is be utánam az ajtó... Dühömben, figyelmetlenül otthagytam az ágyán a telefonomat. Kénytelen voltam visszafordulni, és újra berontani hozzá...
-WC-n voltál? - kérdezte halál nyugodtan.
-NEM. - jelentettem ki a lehető legbecsmérlőbb hangnemben, amit produkálni tudok...
A történtek után nem sokkal megírtam neki az összes bajomat vele kapcsolatban... Jött is azonnal az sms, hogy beszéljük meg, mikor visszatérek a koliba. Azt hittem, fél, hogy elveszít és én vagyok nyeregben. Tévedtem: arra sem méltatott, hogy végigolvassa rendesen a levelemet. Ezt ő maga vallotta be. Ahogy azt is, hogy csak azért írt sms-t, hogy megnyugtasson. Hurrá. És én még azt hittem, fontos vagyok neki...?
A legröhejesebb dolog, amit megfigyeltem nála, az, hogy hidegen hagyták a problémáim: bármit mondtam róluk, az arcomba nevetett... nem vett komolyan... egészen addig, míg ettől dühömben és tehetetlenségemben el nem kezdtem sírni. Ezúttal is így történt...
Ekkor komolyabbra fordította a szót:
-Figyelj... azt írtad, hogy ez nem fog menni, legyünk barátok, vagy mi... Akár így, akár barátként, de nem akarlak elveszíteni.
És én ezt jól elhittem neki. Nem kellett volna. Figyelmes volt újra... négy napig...
Itt következik egy igen szomorú történet, amit közbe kell ékelnem. Elkezdtem már hetekkel ezelőtt beszélgetni valakivel. Meg is beszéltünk egy találkozót... Ez már abba a másik négy-öt napba esett bele, amikor a Mérnök úr egyszerűen nem adott magáról életjelet, bármit küldtem neki...
Késésben voltam. A Nyugati aluljárójában már az athéni olimpia bajnokai sem győzhettek volna le gyorsgyaloglásban. Felértem a megbeszélt helyre. Pörögtem a tengelyem körül, kerestem. Ekkor megjelent Ő, az AmerikaiFocis. Megállt a világ.... Akkor csak annyit nyögött a lezsibbadt agyam, hogy ha evvel a fiúval nem történik köztünk semmi, egészen biztosan elhalálozok...
Miután visszatértem az agyilag ép emberek sorába, elkezdtünk beszélgetni, és elindultunk a megbeszélt helyre, az Andersenbe...
Megittunk egy-egy korsó sört...
...meg még egy méter sört (ez 10 poharat jelent egy egy méter hosszú tartóban)...
...meg én két vodka-narancsot, ő meg két whisky-gyömbért...
Hogy mire emlékszem ezután az alkoholmennyiség után?
Arra hogy fűzőben voltam, és megjegyezte hogy a fűző a gyengéje...
Arra, hogy elmondtam neki a Mérnök úrral kapcsolatos összes bánatomat, és tökéletesen egyetértettem vele abban, hogy ki kell dobni...
Arra, hogy valami ilyesmit mondott:
"... és ezért most ne röhögj ki!" - és megcsókolt. És hogy remekül csókol... megszűnt a világ ezer évre... majd visszatért, és elindultunk hozzá, hogy a megbeszélt terv szerint nála aludjak...
Úgy nézett rám, mint még senki ezen a Földön... Tökéletesen rabul ejtett a kék szemeivel... nem láttam még ilyen gyönyörű kék szemeket soha életemben...
A HÉV-en rosszul voltam... nagyon rosszul... fogta a kezemet, nézett rám, továbbra is úgy... és azt mondta, szinte könyörögve:
-El nem tudod képzelni mennyire kellesz nekem!
A mozgáskoordinációm kezdett cserben hagyni, pedig már majdnem odaértünk. Nem féltem, mert nem hagyott elesni, támogatott...
A házuk egyszerűen gyönyörű... eleinte zavarban voltam, majd a szobájában, sőt mi több az ágyában, mellette fekve, úgy éreztem, otthon vagyok...
Reggel csodálatos érzés volt mellette ébredni. Riadtan nézett rám. Én meg rámosolyogtam és megcsókoltam. Láttam rajta, hogy megnyugodott... Azt hitte, számomra csupán ennyi volt... De nem. Nem vagyok egyéjszakás típus... Én sem gondoltam volna, hogy így lesz, de teljesen belehabarodtam... Nem hittem volna, hogy velem megtörténhet ilyesmi. De másnaposan is ugyanolyan szépnek láttam a helyzetet, mint előző este... :)
Az örömöm ekkor lett teljes:
-Engem meg fognak kövezni, meg le fognak köpdösni az utcán... - mondta nevetve, miközben ölelt.
-Miért? - nevettem vissza rá.
-Mert azt fogják hinni, hogy egy 14 évessel járok!
Ez a mindössze másfél méteres lényemre vonatkozott, akit egy 2 méter magas, erős, égszínkék szemű, tetkós csoda ölelt éppen... =)
Mindez egy őrült vasárnap estétől hétfő reggelig történt...
Utána szinte folyamatosan sms-eztünk és MSN-eztünk. Rengeteg energiát adott. Úgy éreztem, akárhány vizsgát képes lennék a lehető legjobb jeggyel zárni. Úgy éreztem bármire képes vagyok.
Csütörtök.
Az indexemben az első két vizsga jegye, egy ötös, és egy négyes... Fekszünk egymás mellett az ágyon. Ölel. Néz. Szokás szerint úgy, ahogy senki más a világon.
-Azt hiszem, szerelmes vagyok egy lányba...
-Tényleg? Vajon ki lehet az? - kérdeztem vissza poénkodásképpen.
Ekkor még mélyebben nézett a szemembe és halkan ezt suttogta:
-Szeretlek!
Aznap este teljesen megkapott...
Hétfő.
Vártam, hogy feljöjjön MSN-re. Iszonyatosan hiányzott, pedig előző nap jöttem el tőle.
Bejelentette, hogy sajnálja, de mégsem találkozunk szerdán. Elutazik a családjával rokonokhoz. Elszomorodtam. Ez akkor azt jelentette, hogy szilveszterig nem fogom kb. látni, amit együtt terveztünk tölteni...
Mindezt el is árultam neki...
Erre Ő:
'Nem is baj, hogy nem találkozunk, nem szeretném ha "megunnánk" egymást...'
Ez már gyanús volt... ahogy az is, hogy később már kb. kommunikálni sem akart velem... úgy éreztem zavarom... Le is léptem...
Kedd.
Semmi semmivel. Este fél 8-ig bírtam. Írtam neki. Fél óráig nem válaszolt. Kifakadtam és kértem, írja le, mi baja velem...
Idézem őt. A reakcióimat nem írom közé... felesleges...
"Végigsírtam a tegnapot..."
"Elbizonytalanodtam, mindenben..."
"Ezt magamban kell lejátszanom..."
"Február óta nem találtam a helyem, és tényleg nagyon vonzódtam hozzád"
"...és ezt lehet, hogy faszságnak tartod, de úgy érzem nincs meg benned az a plusz, ami ahhoz kéne, hogy ez hosszútávon okés legyen..."
"De ne..."
"Ne halj bele."
"Pill"
"Ne pontozgass itt nekem, vendégségben vagyok!"
Ekkor töröltem le őt mindenhonnan... és a második mondata óta már olyan szinten sírtam, hogy majd szétszakadt a fejem, majdnem magam elé hánytam, és majdnem elájultam...
Szerda.
Majdnem-elbőgöm-magam-állapot/kínomban röhögcsélés, hogy ennél már nem lesz rosszabb. Semmi nem érdekelt. Reményeim szerint sikerült kettesre levizsgáznom. Hogy tényleg sikerült-e átmennem legalább, majd később fog kiderülni...
Az élőhalott állapotom, az hogy beteg voltam minden szinten, hogy vizsgaidőszak van még nem volt elég a Sorsnak... Rámeresztette a Mérnököt is, akit már a másnapos hétfő estéjén békésen kidobtam, valakiért, aki mint a fenti sorok mutatják, úgy átvert, mint szart a palánkon. Erre nincs szebb kifejezés. A szemembe hazudta, hogy szerelmes... A Mérnök úr pedig egyszerűen azóta sem száll le rólam... Pedig már hiába figyelmeskedik... Tette volna akkor mikor együtt voltunk...!
Azóta javultam valamennyit. Ma van a bizonyos kedd hetének vasárnapja. Kedd óta nem sírtam. Mindezt Apukámnak, nagynénémnek és a barátaimnak köszönhetem, akik egyszerűen nem hagynak szomorkodni, és mindent megtesznek azért, hogy rádöbbenjek, a Karácsony úgy is jó lehet, ha kevesebb vagyok egy komoly kapcsolattal... :)
