Először is visszakerültem (pontosabban szólva: pofára estem) legutóbbi álomvilágomból a szilárd talajra, mikor is a csodás hajkoronával rendelkező, távol élő fiatalember közölte, hogy ezt pénzügyileg nem fogjuk bírni, és hogy mellesleg én ilyen, olyan, s amolyan vagyok... Az anyagi indokot aláírom, hiszen a nagy álmodozásban, a sokezres busz- vagy vonatjegyre gyűjtve kis híján kidobtak a kollégiumból: a havidíjat egész véletlenül elfelejtettem kifizetni két hónapon keresztül...

Ezután a realitások pocsék talaján ingadoztam, újabb poharakkal és mikrofonokkal a kezemben, a Morrison's 2 AC/DC-t ordítozó, másfél méteres celebjeként, érdekes viszonylatokkal a másik nem felé... Bár ez az életmód nem éppen a legjobb, (sőt, most, hogy többedszer voltam benne, egyenesen irtózom tőle!) ezúttal legalább nem állt senki mögöttem "komoly kapcsolat" címkével a homlokán, akit átvertem volna...
Sosem voltam szent... de javulni sem késő! ;)

Az Internet, melyen annyit lógok, egy váratlan pillanatban újra olyasvalakit adott nekem, akire sosem akadhattam volna rá nélküle... :)

Miközben üvöltött a laptopomról a zene fürdőben, és épp vártam, hogy lejárjon a hajfestékem hatóideje, felmásztam az általam akkor már viszonylag sok ideje elhanyagolt HotDogra. A főoldalon nézelődve egy érdekes felhasználónévre bukkantam a Dumaládában. Rátettem az egeret, és a kép, amit megláttam, nagyon nem illett a sok dumaládás fajankó közé, így egyértelműen kíváncsivá tett az illető. Lássuk... Abszolút gót hangulatú, részletesen kitöltött profil... Székesfehérvár, az egyik kedvenc városom! "Eddig jó. - gondoltam magamban - No de lássuk azt a szép hosszú szöveget!"
Végigolvastam, még ha kb. fél órába tellett is (pont elég volt hatóidőnek a festékhez, teszem hozzá! ^^) és az első reakcióm az volt, hogy őszintén elcsodálkoztam: VAN még a világon ILYEN FÉRFI? - tettem fel magamban a kérdést. A második gondolatomban pedig őszintén elszégyelltem magam. "Itt 'Az álomférfi' leírása, én pedig ilyen romlott, nem is tudom miféle valaki vagyok... biztos nem érdekelném őt..." - így kezdődött. Majd tovább nézelődve, megláttam egy-két rendkívül aranyos kommentváltást full gothic csajokkal..."Oké, hogy többnyire metálosnak vallom magam, de ehhez még én sem vagyok elég gót... Mindenesetre hagyok neki pár intelligens sort. - és így is tettem.

Meglepetten tapasztaltam, hogy órákkal később jött egy üzenetem, melyben értesítve lettem róla, hogy a leírt személyiségemet ütősnek találta, és felvett msn-re... Azt hiszem, ilyen tinicsajos ugrálva visongást már nagyon rég rendeztem bárki miatt is... de néha ilyen is kell! :)

Először olyan igazán "álomférfisan" kommunikált velem. Miután az őszintén kitárgyalt élettörténetemben eljutottam addig, hogy bizony, volt egyetlen olyan személy a sok közül, akit megcsaltam, méghozzá nem is egyszerűen, elhallgatott, majd stílust váltott... Eleinte nem akartam hinni a szememnek. Gondoltam, ez is csak egy oldala a sok közül, és hamarosan abbamarad... Tévedtem. Kezdett egyre inkább zavarni, hogy nem tudtam eldönteni: az az igazság, amit először olvastam róla, vagy a beszélgetéseink alatt mutatott lénye...? Meguntam, elkönyveltem valakinek, akit "félreismertem", és kiborultam...

Az álomférfi pedig ennek hatására visszatért, és bevallotta, hogy ez csupán egy tesztelés volt, hogy elkönyveljen-e engem is csak "olyannak, mint a többi"... Ezután jóval inkább komolyan vette, amit mondtam neki... 

***

A szívem a torkomban dobogott, és kb 2-3 percenként néztem a 'Fehérvárra tartó busz digitális órájára... Fogalmam nem volt, mire számítsak, de valahogy éreztem, hogy nem lesz ennek egyáltalán rossz vége, főleg, hogy a telefonkártyámat az elmúlt napokban kétszer is lenulláztam az Illetővel. xD Némileg elhamarkodottnak találtam a kezdőtervet, de máshogy, idő híján nem lehetett volna megoldani... "Vajon elég konszolidáltan nézek ki...? elvégre is be fog mutatni a szüleinek!" - idegesítettem magam - "És mi lesz, ha nem fognak kedvelni, mert egyből ennyi időt töltök náluk...?"

Leszálltam a buszról. Vártam. Sehol senki. Nem mozdultam, a telefont sem emeltem fel, annyira le volt már blokkolva az agyam... és akkor megláttam. Felzselézett haj, halálfejes póló, farmer, fényes bakancs... "Hű, nahát... Mi a szösz...!" Ő meg csak közeledett és közeledett... Hatalmas, csillogó szemek, sötét színű, ívelt ajkak... "OMG! El sem hiszem...!" 

Megérkezett hozzám. Meg sem állt szinte, köszönt és azonnal megcsókolt... 

Ez a történet pedig így kezdődött...

Úgy érzem, most nem csak álmodozom, nem fognak a semmiért eldobni és a helyemen vagyok. Ez nem csoda. Ez a valóság, a hihető, kézzel fogható valóság, amit végre boldogság hat át. Mi, Ketten, Együtt tesszük széppé. Mi mások vagyunk, mint ez a világ...

Rengeteg hosszú levelet írok hozzá, tisztára grafománná tesz a hiánya... Állandó jelleggel gondolok Rá. Ennyire érdekes emberrel, aki ilyen szinten elcsavarta a fejemet, még nem találkoztam... Végre egy FÉRFI mellett vagyok, és nem kell pótanyának lennem, vagy "viselnem a nadrágot". Egyszerre angyal és pusztító démon, gyengédség és szenvedély, ragaszkodás és távolságtartás, komolyság és tömény, fárasztó hülyeség... :) Valahol kiismerhetetlen, azt mondja, mégis ismerem Őt. Ha bármi olyat rakok össze gondolatban, ami eltávolíthatná tőlem, beleőrülök... egészen addig, míg mindezt meg nem cáfolja. Egyetlen szavával romba tudna dönteni. A problémáimat, félelmeimet azonban, melyek adódnak, meg tudom Vele beszélni, és nem hiszi azt egyből, hogy mindennek véget akarok vetni.

Olyan erős kötelék köt hozzá, mely minden más kísértést, melyek eddig hatni tudtak rám, kizárt az életemből...

"Szeretlek, s szenvedésem a hegyekig ér! De, ha nem volnál, szenvedésem az égig érne!"